Műszaki ellenőrzés

Tevékenység leírása

Az építési projektek megvalósítása rengeteg szereplőt vesz igénybe egészen a tervezéstől, a megvalósulásig. A sok szereplő részvételét igénylő projektekben elengedhetetlen a megfelelő minőségű munkavégzés, a jól megszervezett munkafolyamat. Ezeket biztosítja az ellenőrzési tevékenység lefolytatása. Ellenőrzés hiányában olyan hibák jelentkezhetnek, amelyek jelentős pénzügyi-, minőségi- és időveszteséget okozhatnak az Építtető számára.

Célunk és elsődleges feladatunk, hogy a műszaki ellenőrzést és a felelős műszaki vezetést több éves szakmai tudásunkat felhasználva végezzük el, védve az ügyfél érdekeit. A projektek minden fázisában – tervezés, előkészítés, kivitelezés - tudunk szakmai segítséget nyújtani. Fontos hangsúlyozni, hogy a hibák megjelenése előtt, minél korábbi fázisban célszerű a szakmai segítség bevonása, hiszen a megelőzéssel többet nyer vissza az Építtető, mint a már jelentkező hibák elhárításával. Kulcsfontosságú szereplő tehát az Építtető érdekében fellépő ellenőr jelenléte a tervezési fázisban és az építési munkaterületen egyaránt.

Csakúgy, mint a projektek megvalósításánál, olyan fontos tényező a szakmai ellenőrzés az ingatlanok vásárlása esetén. Az ellenőrzési folyamat elvégzése során a vásárló olyan szakmai-műszaki információk birtokába jut, amelyekhez anélkül nem jutna, és segítenek elkerülni a számos hiányos és téves információnak köszönhető nem megfelelő állapotú ingatlan adásvételét.

Cégünk műszaki ellenőrzéssel és felelős műszaki vezetéssel egyaránt foglalkozik.

Szolgáltatásaink

Műszaki ellenőrzés

  • Jogszabályban előírt dokumentumok, tervek ellenőrzése, véleményezése
  • Építési munkaterület átadása
  • Elektronikus építési napló vezetése esetén az építési napló ellenőrzése.
  • Építéshelyi organizáció megszervezése
  • Az építmény kitűzési helyességének ellenőrzése
  • Beszállított építési és szerelési anyagok minőségi megfelelőségének ellenőrzése
  • A kivitelezési dokumentációban foglaltak betartatásának ellenőrzése
  • Az építőipari kivitelezési tevékenység, az építési-szerelési munka szakszerűségének ellenőrzése
  • Tervezői egyeztetések, tervezői művezetések lebonyolítása
  • Ütemtervek nyomon követése, szervezése, határidők betartatása
  • Hiba, hiányosság megállapítása
  • Pénzügyi elszámolások, felmérések ellenőrzése
  • Teljesítésigazolás kiállítása, rögzítése az elektronikus építési naplóban.
  • Műszaki átadás-átvételi eljárás lebonyolítása, dokumentálása
  • A használatbavételi engedély iránti kérelem megkérésében való segédkezés

Felelős műszaki vezetés

  • Az építési munkahely közvetlen irányítása.
  • A műszaki terveknek a hatósági előírásoknak és engedélyeknek való megfelelő kivitelezés biztosítása
  • Az építőipari munkafolyamatok megszervezése, összehangolása,
  • A technológiai, munkavédelmi és egészségügyi előírások betartásának ellenőrzése
  • Az építési folyamat részvevőikkel való együttműködés (résztvevők: építtető, vagy annak helyszíni képviselője, tervező építész, vállalkozók építésvezetőivel, építési-szerelési munkák felelős műszaki vezetői)
  • Építési napló vezetése
  • A munkák műszaki terveitől eltérő kivitelezésnek a terveken történő feltüntetése
  • Az átadás-átvételi eljárásban, illetőleg a használatbavételi engedélyezési eljárásban való közreműködés
  • Az építési munkahely vissza adása
kérdésekkel és Ajánlatkéréssel kapcsolatban állunk rendelkezésére

KAPCSOLAT

Iroda:

1117 Budapest,
Hunyadi János út 9. K. ép.

Telephely címe:

8200 Veszprém,
Házgyári 5-7.

Telefonszám:

+36 70 606 6885

További információért és tartalomért keresse fel facebook oldalunkat!



Kvinta Hungary Kft.